Múlt kedden egészen hétköznapi módon szedtem össze egy sérülést. Egy nagylábujj és egy földből kiálló gyökér szerencsétlen találkozásából született meg a helyzet, amiből először csak annyit éreztem, hogy ez NAGYON rosszul esett.
Az első riadalom után elkezdtem bizakodni abban, hogy talán mégsem tört el. Ennek jegyében megkíméltem magam egy többórás sürgősségin való várakozástól. (Ezt azért nem feltétlenül ajánlom senkinek, csak akkor, ha nagyon biztos a dolgában. Én sem voltam az, csak reménykedtem.)
Az első napokban azt tettem, amit ilyenkor ösztönösen és szakmai szemmel is hatékonynak találtam. Mozgattam a bokámat, meg a lábujjakat azokban a tartományokban, ahol nem fájt. Sokat. Nagyjából félóránként. Kenegettem Deep Blue krémmel, Pasta cool pakolást kapott, került rá cross tape és nyiroktape is. Az első éjszakán még fájdalomcsillapítóra is szükségem volt, pedig kb. sosem szoktam bevenni. De egyszerűen annyira nem volt sehogy sem kényelmes. Mindenhogy lüktetett, rádagadt az ujjam a köröm sarkára is, úgyhogy muszáj volt, az alvás most értékesebb volt, mint a gyógyszermentesség.
Kell az a röntgen?!
A duzzanat szépen csökkent, a színe is sokat javult, ezért egy darabig tényleg úgy tűnt, hogy talán megúsztam komolyabb következmények nélkül. Aztán pénteken végül csak beslattyogtam a kerületi szakrendelőbe, ahol traumatológiai rendelés is van péntekenként. (Ez egyébként hasznos információ, mert sokan nem tudják, hogy nem feltétlenül csak a sürgősségi az egyetlen út. Van, ahol a sebészeten is ellátnak, de sok helyen inkább sebészetről tovább irányítanak az ügyeletes traumatológiára.)
A doktor úr kedves volt, humora is akadt. Amikor mondtam, hogy gyökérbe rúgtam, megkérdezte, hogy ember vagy növény :D Az ilyen pillanatok sokat tudnak oldani a helyzeten. Elküldött röntgenre is, és meglepően gördülékenyen ment minden, még péntek délután, 14 óra után is.
A diagnózis végül az lett, hogy eltörött a nagylábujjam körömperce, ferdén, az ízületet is érinti, és körülbelül 2 milliméteres rés is van a felszínek között. Ajj. A francba. Sosem tört még el semmim. Ez már a kor? Benevezek hamarosan egy csontsűrűség vizsgálatra is, úgy érzem.
Ilyenkor sokan rögtön valamilyen merev rögzítésre gondolnak, de ennél a sérülésnél ez nem volt igazán jó opció. Legfeljebb fekvőgipsz jöhetett volna szóba három hétre, de az ebben az esetben tényleg olyan lett volna, mintha ágyúval lőnénk verébre. A nagylábujjat a második ujjhoz sem érdemes rögzíteni, mert inkább elhúzná, mint segítené a gyógyulást. Maradt tehát a kímélet, a kemény talpú cipő, ami barefootosként külön kihívás, mert ilyenből már rég nincs itthon. Úgyhogy tape-pel oldom meg, kvázi gipszelő technikával, és drukkolok, hogy szépen gyógyuljon. Két hét múlva kontroll.
Mit lehet tenni egy ilyen sérülés után?
A legfontosabb talán az, hogy egy traumás sérülésnél ne csak az első benyomásra hagyatkozzunk. Attól, hogy valamennyire terhelhető, vagy pár nap alatt csökken a duzzanat, még simán lehet törés a háttérben. A javulás önmagában nem zárja ki a komolyabb sérülést. (Sőt, az sem mindig igaz, hogyha az első röntgenen nem látszik, akkor nincsen törés. Van hogy frissen annyira nagy az ödéma, hogy egyszerűen nem vehető ki a képen, vagy ha mondjuk egy bokáról csak két irányban készül felvétel, simán lehet, hogy a harmadikból lenne látható a törés.)
Amit én megtettem a gyógyulás támogatására, az részben az általános tehermentesítés, részben pedig olyan kiegészítő támogatás, ami számomra bevált. Kicsit emeltem a D-vitamin bevitelen, és kalciumot is tettem mellé. A Niann magnézium ( Magnézium szerves 7-es komplex biszglicináttal) amúgy is megy folyamatosan, napi három szemmel, mert már a gondolata is elég kellemetlen, hogy pont most görcsöljön be a talpam.
Emellett infralámpát és Bioptron lámpát használok felváltva, napi három-négy alkalommal, alkalmanként 15 percig. Kenegetem deep blue-val, szibériai fenyő olajjal, cross tape-et is használok, hogy a maradék haematóma minél gyorsabban felszívódjon. Közben a napi nyirokmozgatás is többször megvan, főleg az alsó végtagra fókuszálva. Ez a gyakorlatban most azt jelenti, hogy kicsit sután tornázom, mert a lábfej mozgásait nem erőltetem a határokig, de teljesen nem is hagyom magára a területet. Naponta többször megnyitom a nyirokkapukat a talpnál, a térdhajlatban, a lágyéknál, és a légzést is tudatosan használom ebben. A többi területre ugyanúgy megy a mozgás.
Mikor kell komolyabban venni?
Szerintem akkor érdemes biztosra menni, ha erős a duzzanat, elszíneződés jelenik meg, nyomásérzékeny a terület, nehéz a terhelés, vagy ha egyszerűen csak nem stimmel valami, amikor a megérzésed súg valamit. Nem kell minden apró koppanás miatt pánikba esni, de az sem jó stratégia, ha napokig csak reménykedünk. Én most is azt érzem, hogy jó döntés volt végül elmenni vizsgálatra, mert így legalább pontosan tudom, mivel állok szemben, és nem kezdem el a mozgástartományhatárát feszegetni a 12 hét előtt.
Hogy vagyok most?
Jelenleg már szinte fájdalmatlan a történet. Inkább azok a helyzetek kellemetlenek, amikor a szokásosnál több egyensúlyozásra vagyok kényszerítve, vagy hirtelen kell irányt váltani (például egy váratlan legóra lépés továbbra sem tartozik a kedvenceim közé). Azt is elkezdtem érezni, hogy most a kislábujj alatti párna lett a fő teherviselő, szóval a test ilyenkor nagyon gyorsan próbál alkalmazkodni.
A folytatásról pedig majd mesélek még, mert szerintem az ilyen helyzetekből mindig lehet tanulni, akár szakemberként, akár egyszerűen csak emberként.
